Merkel csak elutasítani tudja Orbán népszavazását
Orbán Viktor arról a kérdésről akar népszavazást, hogy érkezhet-e Magyarországra 1294 menekült – mondta Angela Merkel német kancellár, hozzátéve, hogy ő elutasítja ezt az eljárást.
Orbán Viktor arról a kérdésről akar népszavazást, hogy érkezhet-e Magyarországra 1294 menekült – mondta Angela Merkel német kancellár, hozzátéve, hogy ő elutasítja ezt az eljárást.
Törökországban ültek volna össze a menekültek befogadását pártoló országok, de az ankarai merénylet miatt végül elmarad a csúcstalálkozó.
Az Európai Bizottság elnöke szerint ahogy Helmut Kohlt, úgy Angela Merkelt is igazolja majd a történelem, még ha most elszigeteltnek tűnik is menekültpolitikájával.
A német kancellár óva intette hétfőn az Európai Unió tagállamait attól, hogy a macedón-görög határ lezárását szorgalmazzák a menedékkérők előtt. Angela Merkel szerint ez nem oldana meg semmit, Görögországot viszont még rosszabb helyzetbe sodorná.
Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov reagált a német kancellár és a török államfő szavaira. Mint mondta, nincsenek bizonyítékok arra, hogy az orosz bombázás civil életeket oltana ki Szíriában, az a kijelentés pedig egyenesen abszurd, hogy Oroszország megszállta volna a háborús országot.
A német kancellár szavaiba vágott egy intézeti megnyitón hétfőn egy férfi, és egy transzparenst tartott a magasba, amelyre az volt írva, hogy "Semmi kísérletezés". Menekültpolitikája miatt kritizálta Angela Merkelt, aki válaszolt neki. A férfit kivezették a teremből, a kancellárt megtapsolták.
Nem látszik menekültügyben a megoldás. Ha nincs közös európai cselekvés, csak rossz forgatókönyvek vannak. Aki ma Angela Merkelen kárörvendően mosolyog, az jobb, ha ezt az eszébe vési.
A német lakosság 79 százaléka váltást sürget a menekültpolitikában, Angela Merkel kancellár irányvonalát pedig csupán 15 százalék támogatja egy pénteken ismertetett felmérés szerint.
Nem gondolom, hogy akadt volna egyetlen olyan érett ember is Németországban, aki szeptember vége, október eleje óta nem tételezte fel, hogy ez a fajta korlátlan befogadás veszélyekhez vezet – mondta Georg Paul Hefty magyar származású újságíró, aki szerint a szilveszter éjjel történtekkel a lappangó félelmek egyszer csak beigazolódtak. Azt mondja, a politikai korrektség zsarnoksága miatt a molesztálási botrány nyilvánosságra kerülése óta "kötelező" a nők zaklatását elítélni, miközben korábban "tiltott volt" a nők tömeges és szervezett zaklatásának akár kézzel fogható lehetőségét is a falra festeni.
Németországban a kormányzó CDU–CSU közös parlamenti frakciójából nagyjából százan sürgetnek azonnali irányváltást a kormány menekültpolitikájában. A változást követelő politikusok kedden levelet küldtek a kancellárnak, amelyben azt írják, hogy szakítani kell az eddigi gyakorlattal, és vissza kell térni a jogszabályok szigorú alkalmazásához. Angela Merkel egyik minisztere egy lapinterjúban azt mondta, hogy szerinte elkerülhetetlen a német határ lezárása a menekültek előtt.
Soros György sötéten látja az Európai Unió jövőjét, és úgy tartja, hogy a megoldás a németek kezében van. Egy német lapnak adott interjúban a milliárdos üzletember összehasonlította az új lengyel és a régi magyar kormány politikáját, és úgy találta, hogy bár Kaczynski butább, mint Orbán, az általuk forszírozott rezsim igencsak hasonlít egymásra. Soros beszélt arról, miért találja ártalmasnak a magyar menekültpolitikát, és elmondta, mi a legfőbb dolog, amit élete során megtanult.
A térséget egyetlen befolyásos tömbben megjeleníteni kívánó, 25 éves Visegrádi Együttműködés (V4) története fordulópontjához érkezhet: a 64 milliós lakosságot képviselő V4-ek a menekültkvóták kérdésében térdre kényszeríthetik az 500 milliós Európai Uniót. Kétes dicsőség, ha a győzelem a dezintegrációé lesz.
A nemzetközi menekültválsággal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal több német lap a hétvégén.
A Berlini Filmfesztiválon a Hail, Ceasar! vetítése alkalmából utazott George Clooney a német fővárosba, ahol Angela Merkellel is találkozott. A szociális érzékenységéről is ismert színész sajtótájékoztatón beszélt a menekültválságról is, mely jelenségre szerinte a filmipar csak lassan tud reagálni.
Brüsszelből a kényszerbetelepítési kvóták veszélye, délről pedig az idén várhatóan nagyságrendekkel növekvő migrációs nyomás fenyeget – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Miskolcon.
Emberek tízezreinek okoznak szenvedést a szír kormánycsapatokat támogató Oroszország bombázásai – jelentette ki a német kancellár, aki sürgette a menekültek törökországi befogadását.
Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár a menekültválságról és a brit reformigényekről egyeztetett vasárnap Strasbourgban - közölték helyi források.
Fél másodpercre sikerült plazmát előállítani hidrogénből több millió Celsius-fokon a németországi Greifswaldban lévő kísérleti fúziós reaktorban, a Wendelstein 7-X-ben.
Továbbra is a berlin-spandaui menekültszálláson él, és alig változott a helyzete annak a férfinak, aki múlt szeptemberben Angela Merkel német kancellárral szelfizett, és a képe bejárta a világsajtót - derült ki a Cicero című magazinban csütörtökön megjelent interjúból.
Telefonon egyeztetett Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár az európai migrációs válságról – közölte helyi idő szerint csütörtökön a Fehér Ház.